A szürke és a sárga egymást támogató egysége

Minden évben szentelünk egy bejegyzést a Pantone aktuális színválasztásának (a tavalyit ide kattintva tudod megtekinteni, a tavalyelőtti pedig itt olvashatod). A színmágusok választása alapján tavaly a klasszikus kék árnyalat, 2019-ben pedig az élénk korall volt a befutó. Ezekhez képest sokkal kevésbé merész és izgalmas, azonban annál stabilabb és megnyugtatóbb az idei győztes. Azaz, inkább győztes pár, hiszen 2021-ben a Pantone nem egy, hanem mindjárt kettő árnyalatot választott. Hölgyeim és Uraim; ismerjék meg a napsárga (Illuminating 13-0647) és a középszürke (Ultimate gray 17-5104) együttesét!

Ki kíváncsi 2021-ben izgalmakra?!

Kemény év van mögöttünk, ezt bátran megállapíthatjuk. Aki 2020-at a Föld nevű bolygón töltötte, az nagyjából tisztában van minden indulattal, feszültséggel, bizonytalansággal, kétséggel, amit ez az év tartogatott a számunkra. Éppen ezért, most nem is mennék bele a felsorolásba. Egyértelműen nyugalomra, biztonságra, harmóniára, reményre és stabilitásra vágyunk – úgy amúgy sejtes szinten, minden porcikánkban. Nem kell több izgalom, kiszámíthatatlanság, felkavaró történés. Nagyjából így vélekedhettek a Pantone színfetisisztái is, amikor erre a két árnyalatra esett a szerelmük.

Mit jelent ez a két árnyalat?

A napsárga energiát ad, és egy jobb világ lehetőségeit hordozza magában. A nap minden reggel felkel, hogy a sötét éjszaka után fényt hozzon a számunkra, és meleg sugaraiban fürössze a világot. Minden új nap egy-egy új lehetőség. Lehetőség a jobb, a szebb dolgokra, tettekre, lehetőség jobb emberré válni, és megtenni a következő lépést a céljaink felé. A világos, ragyogó sárga életerőt, tisztaságot sugároz a számunkra, amire talán még sosem volt ekkora szükségünk, mint most.

Emellett a szürke mélyebb átgondoltságra késztet, stabilitást és biztonságot nyújt. Szimbolizálja az örökkévalóságot, az optimizmust, gyakorlatiasságra, megfontoltságra int, lelassít. A szürke „középszerűsége” emlékeztet rá bennünket, hogy a világ tele van lehetőségekkel, és rajtunk áll, hogy mit látunk meg benne, minek szenteljük a figyelmünket; hogy a félig-pohár üres, vagy teli oldalát vesszük-e észre.

A két, egymást támogató, kiegészítő árnyalat kettősének ráadásul van egy nagyon fontos üzenete, amit én nagyjából úgy dekódolok, hogy nem vagy egyedül. Bizonyára nem véletlen, hogy a Pantone ezúttal két színnel örvendeztet meg bennünket, ellentétben az elmúlt évek szóló színvariánsaival. Most két árnyalatot kaptunk, ami az összefogást, a közösséget, az egymásért való lét érzését is erősíti bennünk.

Használd bátran ezt a kombinációt akár otthon, akár az öltözködésedben, vagy a munkád során (az üzletedben, a webáruházadban; csomagolóanyagként, vagy az arculat kialakítása során). Meríts belőle, és oszd meg másokkal is, hadd töltsön fel energiával, jó érzésekkel minél több embert!