2019 hivatalos színe: Az élénk korall

2019 hivatalos színe: Az élénk korall

Az 1963-ban alapult Pantone vállalat a 2000-es évek óta minden decemberben megválasztja a következő esztendő színét. Talán emlékszel rá, hogy tavaly a harsány, lázadó, kreatív ultraviola nyerte el ezt a címet, 2017-ben pedig a reményteli megújulás színe, a levélzöld. Idén az élénk korall árnyalat utasította maga mögé a paletta többi résztvevőjét.



Princess Living Coral


A narancsba oltott arany ragyogását a tengeri élővilág teremtményei ihlették, amivel a Pantone a környezetvédelem, a fenntartható gazdaság jelentőségét hangsúlyozza, emellett felhívja a figyelmünket a valódi értékekre felgyorsult világunkban. Most, amikor minden az információ és a technológia köré összpontosul, amikor a közösségi oldalakon menedzselt személyes brandünk a valódi identitásunk helyébe lép, amikor digitalizáljuk az érzelmeinket, és meghamisítjuk saját önazonosságunkat; amikor szárazjéggel bélelt martinis pohárból, húzóra küldünk le minden információt, és közben teljes apátiába burkolózunk… Az élénk korall lágyan megfogja a kezünket, és a fülünkbe súgja: lassíts.




Ez a puha, meleg pasztell árnyalat nem más, mint az itt és most. Nem más, mint a jelen. Lélegzik, él, akár a természet, és közben meghittséget sugall, az otthon érzetét kelti, biztonságot ad. Mégis ott pihen benne valami ösztönös optimizmus, valamiféle energikus teremtő erő. Szeretetteljes és empatikus, segítőkész és támaszt nyújt. Sugárzik belőle az életigenlő derű, és egyfajta bensőséges intimitás. Nem lehet csak úgy elmenni mellette, közel kell férkőzni hozzá, meg kell szólítani; kicsit hozzá kell tartozni. Az élénk korall azonnal belopja magát mindenki szívébe.




Engedd el magad, dőlj hátra, nyújtózz egy nagyot és lélegezz mélyeket. Ne törtess, ne hajszolj, ne siess, ne hajkurássz. Egyszerűen csak legyél, és élvezd, hogy vagy. Ne rohanj. Sétálj. Ne követelj. Bízz. Nem kell mindent megszerezned, birtokolnod. Légy része a körforgásnak, és érezd jól magad benne. Légy szabad, akár a korallzátonyok között úszkáló halak.


Dióhéjban ezt jelenti nekünk az élénk korall, és örömmel üdvözöljük, mint a 2019-es év hivatalos színét.



Kérjük várjon...

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..