Smartline csomagolóállomás

Belegondoltál már abba, hogy nálatok mennyi időt vesz igénybe az áruk csomagolása? Vannak erre a feladatra külön munkatársak, vagy mindig éppen az csomagol, aki ráér (vagy kicsit sem ér rá, mert ezer más teendője lenne, de valakinek azt is meg kell csinálni)? Tudod, ha optimalizálod a csomagolás folyamatát, azzal tengernyi időt takarítasz meg, amit a termelésre fordíthatsz. Ráadásul, ha kényelmessé teszed, azzal a kollégáidnak is segítesz (nem kell keresgélniük a csomagolóanyagokat, jönni-menni a szükséges eszközökért, nehéz tárgyakat emelgetni, lehajolni, stb). Tehát, a csomagolás minden szempontból megéri, hogy átgondold, foglalkozz vele, és a lehető legjobb, legkomfortosabb és leggyorsabb módszert dolgozd ki rá.

A Storopack egyedülálló megoldása

Nem túlzás azt állítani, hogy a Storopacktól mind megszoktuk már a rájuk jellemző maximalizmust. Nem csak piacvezető, világszínvonalú csomagoló- és térkitöltő anyagokat köszönhetünk nekik, de emellett lelkiismeretesen részt vesznek különféle környezetvédelmi törekvésekben. És ugyanígy jellemző rájuk az is, hogy teljes körű támogatást nyújtanak a partnereiknek, ügyfeleiknek. Ebben a blogban a Smartline csomagolóállomást szeretnénk Nektek bemutatni, ami minden tekintetben a Storopackra jellemző precizitást tükrözi.

Smartline csomagolóállomás

A Storopack magasan képzett szakemberei jól tudják, hogy a megfelelő csomagolás nem merülhet ki a minőségi csomagolóanyag kiválasztásában. Sokkal többet jelent ennél; ki kell dolgozni a legoptimálisabb folyamatot, és létre kell hozni a legideálisabb munkaállomást is. Ez a munkaállomás pedig elsősorban kényelmes és praktikus, ami segíti az itt dolgozó emberek munkáját, sőt! Az állítható magasságú asztal az egészségüket is védi, hiszen a megfelelő magasságra állítva megelőzhető a derékfájás, valamint a derékbántalmak- és a rossz testtartás kialakulása. Emellett, egy ilyen állomás időt takarít meg, amit nyilván a termelésre vagy más, fontos feladatok elvégzésére fordíthatnak. Tehát:

optimális csomagolóállomás = kényelem + egészség + hatékonyságnövelés.

A Smartline titka a moduláris koncepció: a csomagolóállomás olyan elemekből áll, amelyek egymáshoz tökéletesen illeszkednek, és szabadon variálhatóak, változtathatóak.

Így minden ügyfelük számára pontosan olyan munkaterületet tudnak összeállítani, amilyenre szükségük van. Tehát, a Smartline nem csak komfortos, de tényleg bármilyen munkafolyamatba könnyedén integrálható.

Ráadásul, az összes térkitöltő anyaggal és csomagolóanyaggal kompatibilis, legyen szó AIRplus fóliákról, PAPERplus papírokról vagy éppen a FOAMplus térkitöltő habról. A Smartline munkaállomáson minden kényelmesen kézre áll a munkatársaknak; nincs szükség felesleges mozdulatokra, semmit sem kell keresgélni, mindennek megvan a legideálisabb helye a fronton – emellett még esztétikus is, valódi profizmust sugall.

Ha Te is szeretnéd könnyebbé varázsolni a kollégáid munkáját; ha Te is inkább a termelésre fordítanál időt, mint a csomagolásra, és Számodra is fontos, hogy minden munkafolyamat a lehető legjobban és leghatékonyabban menjen, akkor keress bennünket bizalommal! A Storopack magyarországi partnereként egészen biztosan megtaláljuk a legjobb megoldást!