Magenta: az év színe (2023)

Nem véletlen az idei első blogtéma választás, Kedves Olvasóink, kicsit sem véletlen ám. Ez a bejegyzés ugyanis az év hivatalos Pantone színéről fog szólni, és ha van néhány perced, hogy elolvasd, akkor érteni fogod, hogy hogyan kapcsolódik ez a szín hozzánk, hozzád és mindahhoz, amit a 2023-as évre kívánunk neked. Bevezetés helyett lássuk hát ezt a csodálatos árnyalatot, és csapjunk is lovak közé!

Mit fejez ki a számodra ez az árnyalat? Míg végig gondolod, addig elmondom, hogy én mit látok, mit érzek benne. (És közben Te eldöntöd, hogy egyetértesz-e velem, rendben?) Számomra ez a szín erőt sugall, isteni eredetű teremtő- és fenntartó, megtartó erőt. Hihetetlen lendületet, elementáris pozitív energiákat, amelyek képesek a semmiből valamit, illetve inkább bármit létrehozni. Hordozza a teremtés gyönyörű felelősségét, és a szükséges impulzivitást. Élénken vibrál, figyelmet kér, és figyelmet ad, felemel, valóságossá tesz és összekapcsol, életre hív és életre kelt.

A Magenta bátor és rettenthetetlen, nem ismer akadályokat, nem torpan meg, nem hezitál; semmitől sem fél. Ismeri a képességeit, mindenhatóságát és ezek mentén halad előre. Folyamatos mozgásban van, csendesen áramlik vagy lüktetve zúdul egyszerre minden irányba; a cél irányába, az alkotás felé. A Magenta megalkot; megalkotja magát és minden mást, pozitív életerővel tölti meg az anyagot, a metériát. Kifejez és kifejeződik. Örömteli és optimista, a magentaverzumban nincs lehetetlen, csak létező és lehetséges van. Születés van.

Van benne valami ünnepi is, ami kiemeli és felavatja pillanatot. Új narratívát fogalmaz meg, egy új valóságot fest le, a lehetséges legjobb valóságot mind közül. Mer kísérletezni, mert tudja, hogy nem hibázhat, hiszen nincsenek hibák; az ő világában nincsenek.

Határtalan, szabad, merész és kedvesen szellemes; magában hordozza a mosolyt, a nevetést, a feloldozást, a humort és az iróniát. Kozmikus és transzcendens, megéli és közvetíti saját mélységeit, saját örökkévalóságát és a hitét. Összességében, azt hiszem, ezt jelenti számomra ez az árnyalat. Mit gondolsz, egyetértesz velem? Ha van kedved hozzá, és van rá időd, írd meg Facebook komment vagy e-mail formájában, ha kihagytam valamit a jellemzésből, vagy ha esetleg Számodra teljesen mást hordoz és mást közvetít ez az árnyalat.

Hogyan kapcsolódik ez Hozzátok?

Nos, Kedves Olvasóink, Barátaink és Ügyfeleink, úgy, hogy pontosan ezt kívánjuk Nektek az új évre. Azt kívánjuk, hogy idén határtalanul éljétek meg, és hagyjátok kibontakozni a Bennetek morajló magentaverzumot. Hogy figyeljetek rá, figyeljetek magatokra, egymásra; a megérzéseitekre és a benyomásaitokra. Tapasztaljátok meg a belső kozmoszt, és adjatok teret neki. Teremtsetek, éljetek és élvezzétek az élet minden pillanatát!

Tekintve, hogy a Viva Magenta 18-1750 lett az év színe, gyakorlatilag bármilyen formában magatokhoz vehetitek. Hozzájuthattok ilyen színű bögréhez, noteszhez, falfestékhez, de például tornacipőt is láttam az egyik webáruházban – hiszen amellett, hogy a Pantone elsősorban marketing okokból választja meg újra és újra az év színét, a kereskedők is világszerte felülnek erre a hullámra. De ez nem is baj, hiszen így tengernyi lehetőséged van, hogy beszerezd ezt az árnyalatot és inspirációt meríts belőle (akár ebből a bejegyzésből is lementhetsz egy képet háttérként a laptopodra, ha tetszik valamelyik).

Nem utolsó sorban pedig, a Térkitöltőanyag.hu termékkínálatában is megtalálod ezt az árnyalatot – ha szeretnél reflektálni a trendekre, vagy egyszerűen csak tetszik, illetve Téged is magával ragad a hangulata, az üzenete. Ez esetben a „fukszia” dekor kreppelt térkitöltőpapír remek választás, amit ide kattintva tekinthetsz meg.

Tehát, engedjétek meg, hogy ezzel a bejegyzéssel kívánjunk Nektek nagyon boldog, egészségben, sikerekben és inspirációban gazdag 2023-as esztendőt!