Büszkén és nagy örömmel tudatjuk Veletek, hogy idén új kezdeményezésbe fogott a Térkitoltőanyag.hu csapata! Nagy állatbarátok lévén úgy döntöttünk ugyanis, hogy minden 10 kilogrammos fagyapot értékesítése után 1 kilogramm fagyapotot ajándékozunk a Győri Állatmenhelynek, hogy az ott élő kutyusok és cicák is élvezhessék a puha, száraz, meleg fekhely örömét a hideg időben. Ennek kapcsán pedig összegyűjtöttük Nektek, hogy mit tehettek kint tartott kedvenceitekért, hogy megóvjátok őket a meghűléstől.
A kistestű állatok fázósabbak
A kutyák és a cicák normális testhőmérséklete 38°C körül van. Felelős gazdiként pedig télen is biztosítanunk kell számukra a megfelelő körülményeket, hogy ezt megőrizhessék. A kisebb termetű kutyusok általában hamarabb kihűlnek, egyrészt mert nagyobb a hőleadásuk, másrészt pedig, mert rövidebb lábaik miatt a testük közelebb van a hideg, nyirkos talajhoz.
A fiatalabb és az idősebb jószágok is érzékenyebben reagálnak a hidegre, bár tény, hogy ez fajtánként változik. Vannak kifejezetten (a nekünk) cudar időt kedvelő kutyák, ilyen például a szibériai husky, vagy az alaszkai malamut, illetve a kisebbek közül a svéd juhászkutya, vagy a japán spicc. Azonban tény, hogy a legtöbb kutyafajta nem kedveli a zord időjárási körülményeket.
Száraz, meleg fekhely
Az első, és egyben legfontosabb, hogy a kertben tartott állatoknak ősszel és télen egyaránt biztosíts száraz, meleg fekhelyet. Kutyusok esetében akkora házat válassz, amekkorát a kutya saját teste melegével fel tud fűteni (azaz, ne túl nagyot), de kényelmesen fel tud benne egyenesedni (azaz, ne túl kicsit).
Nagyon fontos az is, hogy a házat megfelelő anyagokkal béleld ki. Természetesen nem kell feltétlenül a legdrágább kutyafekhelyet megrendelni az ezkellakutyadnak.hu webáruházból. ( Rákattintottál? Pedig csak most találtam ki;) ) Kiválóan alkalmas erre a célra a fagyapot, hiszen pihe-puha, száraz és meleg. Lehet benne hancúrozni, bele lehet bújni, és kellemes meleget biztosít az állat számára (nem csak kutyáknak, hanem természetesen cicáknak is).
Ügyelj továbbá arra is, hogy a házikó szélvédett helyen álljon. Ha nem találsz ilyen zugot a kertben, akkor gondoskodj szélfogóról (szereld a ház oldalára), hogy a jeges fuvallat ne tudja átjárni a kisállat zugát. Ha pedig dermesztő hidegre fordul az időjárás, orkánszerű szél, vagy jégeső, esetleg hófúvás támad, akkor a legjobb, ha beengeded a jószágot a házba.
Megfelelő táplálás
A tél beállta előtt, akár már október második felében érdemes picit emelned a domesztikált kisemlős napi ételadagján. Hiszen a szervezetük már ekkor elkezdi raktározni későbbre az energiát. Ez persze csupán minimális többletet jelenthet; ügyelned kell, hogy ne hízzon el (az elhízásnak ugyanis komoly egészségügyi kockázatai vannak)!
Esetleg még nem gondoskodtál a téliesített fekhelyről, házikóról?
Kattints ide, és nézd meg a fagyapotot! A kedvenced garantáltan hálás lesz érte, ha ezzel béleled ki a vackát!
És ne feledd: 10 kg fagyapot vásárlásával 1 kg fagyapottal támogatod a Győri Állatmenhely kis lakóit (persze ha szeretnél, akár közvetlenül a Menhely részére is vásárolhatsz)!
Kérdésed van a termékkel vagy az adományozással kapcsolatban?