Bizonyára sokan hallottátok már a Burberry szeptember elején tett, könnyfakasztó kijelentését: a továbbiakban ők nem fognak ruhát égetni. Hogyhogy nem fognak? Eddig elégették?- kérdezik a legtöbben, hiszen csak kevesen tudják, hogy a nagy divatcégek bevett szokása ily módon megsemmisíteni a túltermelésből kifolyólag rajtuk maradt, felesleges ruhákat, órákat, táskákat, cipőket és más kiegészítőket.
Megmutatjuk, kik ők.
Miért teszik ezt?
Ennek több oka van, de mindközül a legmeghatározóbb, és egyben leginkább embertelen, lelketlen és kiábrándító: így kívánják megőrizni az adott márka luxus voltát. Gondoljunk csak bele: mit lehetne kezdeni a letűnt kollekciók megmaradt darabjaival?
El lehet adományozni a rászorulóknak, de ez a luxuscégek szempontjából instant katasztrófát generálna, ugyanis felmérhetetlen károkat okozna, ha a harmadik világbeli polgártársaink Michael Kors karórát zörgetnének a csuklójukon. Annál is inkább járhatatlan ez az út, hiszen a tengernyi adomány tényleg a tönk szélére sodorná saját, helybéli gazdaságukat.
Outletekben is lehetne értékesíteni, de ezzel a húzással is a különös gonddal felépített luxusbrandet sodornák veszélybe. A dúsgazdagok legkedveltebb prémium parfümje ugyanis így lecsordogálhatna a középosztály halandóinak koszos ingujjára.
Szétbontani a ruhákat; leszedegetni a gombokat, zipzárakat szörnyen időigényes, ekképp veszteséges, pepecsmunka.
A határidő is szorít: a régebbi kollekcióknak el kell tűnniük, és helyet kell adniuk a legújabb daraboknak.
Megéri elégetni?
Ha ezt a kérdést úgy érted, hogy a ruhaégetés nem okoz-e a cégeknek számottevő anyagi veszteséget, akkor megnyugtatlak: nem okoz. A felsőkategóriás cuccok esetén ugyanis nem az alapanyagot, hanem a marketinget fizeted meg; ezek a darabok megközelítőleg 1100-1200%-os haszonkulccsal kerülnek a boltok polcaira. Elégetni tehát nem akkora gáz, mintha egy 100 dollár előállítási költségből készülő, 1200 dolláros Chanel ruhát potom 500 dollárért hazavinne az arra érdemtelen kispolgár
Az ötletgazda
Aki nem ismeri az anekdotát, valószínűleg sosem találná ki, hogy a ruhaégetés gondolata kinek a csinos kis fejéből pattant ki először. Hölgyeim, és uraim, ez a forradalmár business lady nem más, mint Coco Chanel. Igen, ő volt, aki először kívánta úgy megóvni saját márkája fényűző jellegét, hogy a megmaradt darabokat tűzre dobálta. És titkot sem csinált ebből.
Mit kellene tenni ez ellen?
A ruhaipar környezetünk szempontjából az egyik legkárosabb, legrombolóbb iparág. Bízunk benne, hogy a Burberry nyilatkozata mentén elegendő figyelmet kap majd ez a problémakör, és mielőbb megreformálják az eddigi módszereket. Esetleg, ha visszavennének a túltermelésből, és nem gyártanák a piac valós igényeinek sokszorosát; ha a statisztikai adatokból levonnák a megfelelő következtetést, és kevesebb felesleg kerülne a boltok polcaira, az valódi megoldást jelenthetne.
Csökkentsd ökológiai lábnyomod. Ismerd meg környezetbarát térkitöltőanyagaink színes palettáját, és válogass kedvedre!