Hogy kerül a láma az esküvőre?

Ne légy türelmetlen, hamarosan rátérünk. Előbb azonban nézzünk pár igen elterjedt (és szörnyen semmitmondó) esküvői szokást, amelyek nemcsak giccsesek és unalmasak, hanem környezetünk flórájára és faunájára nézve veszélyesek is.

Lufiposta, lufieregetés

Valóban könnyfakasztó látvány, ahogy több száz héliummal telt latexgömb egyszerre hagyja el a troposzférát, szimbolizálva a pár… Mit is? Ja, hogy semmit! Azon kívül ugyanis, hogy a lufik sokszínűségének varázsa csiklandozza a résztvevők gyermeki énjét, nem jelképez semmit. Ez a gesztus kimerül a tömegpszichózisba hajló közös káprázatban.

Azonban a léggömbök nem szűnnek meg ám létezni, azzal, hogy kikerülnek a welcome drink hatására amúgy is szűkülő látókörünkből. Szállnak tovább, esélyt adva a madaraknak arra, hogy beleakadjanak a számukra észrevétlen (és amúgy igen nehezen lebomló) zsinórba. Ha pedig a lufi kidurran (megközelítőleg 8-9 km magasságban), a darabjai visszahullanak a földre, ami két problémakört is felvet. Egyrészt alapanyaguk szintén lassan bomlik le, másrészt a vízparton élő állatok tápláléknak nézve elfogyasztják, ami számukra végzetes. A nemzetközi lufilobbi szerint persze a léggömb-apokalipszis pusztán a szemellenzős, demagóg állatvédők konspirációs teóriája, azonban arra az egyszerű kérdésre, hogy mi lesz a felengedett léggömbökkel, ők sem képesek megnyugtató választ adni.

Pillangóröptetés

 

El is érkeztünk a következő minden kreativitást nélkülöző esküvői must have-hez, ami azonban koránt sem olyan egyszerűen kivitelezhető, mint felengedni pár gumibubit. Ugyanis a pillangó hőérzékeny teremtés, 20°C alatt megköszöni a lehetőséget, és nem repül (persze ez a mondat nem azt jelenti, hogy 21°C-ban automatikusan felszáll). A pillangó ráadásul nemcsak szeszélyes állatka, de igen sérülékeny is. Ha lepereg a szárnyát fedő hímporréteg, akkor van oly önző, és még el is pusztul – kockára téve ezzel az esküvőn egybegyűltek önfeledt szórakozását.

esküvői

Lámasmaci

Dobogónk első helyén egy portlandi szervezet hiánypótló esküvői program startupja áll. Ez pedig nem más, mint az esküvőre bérelhető láma és alpaka. Az állatokat teljes ünnepi díszbe öltöztetve szállítja a cég a lagziba, ahol a menyasszony és a vőlegény kedvükre ölelhetik, csókolhatják, tejben-vajban hempergethetik az instant népszerűséget (és a fess csokornyakkendőt) nyilván nagyra értékelő állatokat. A képeket nézegetve pusztán egyetlen erőtlen kérdés fogalmazódik meg bennünk:

esküvői
esküvői
esküvői

Miért?

Miért kell állatokat stresszelni, frusztrálni, életveszélynek kitenni; miért kell szemetet gyártani, felelőtlenül viselkedni és önzőnek lenni életünk nagy napján? Miért kell boldognak- boldogtalannak bizonyságot tennünk – ráadásul igen költséges performanszokkal– fantáziánk teljes hiányáról? Miért kell lepkéket röptetni az esküvőn? Mer’ a Kati esküvőjén is repültek, és az én esküvőm nem lehet szerényebb az övénél! Miért kell lámákat abuzálni? Mer’ a Kati csak lepkéket eregetett, az enyémen bezzeg alpakka lesz!

Pedig, ha belegondolsz, mennyivel szebb és nemesebb lenne mondjuk fát ültetni… Hársfát például, aminek a virágából később akár gyógyteát is készíthetünk. Ami maradandó, ami cseperedik, ami növekszik, amit együtt gondozhatunk, ami velünk marad. Ültetni, teremteni, alkotni, a rombolás, a pusztítás helyett. Oh, hogy egy hársfacsemete nem vonz annyi lájkot és kommentet? A hárssal nem piszkáljuk fel magunk ellen (a népszerűség fokmérőjét) az emberekben szunnyadó irigységet? Jogos, akkor marad a lámafília…