Bizonyos szempontból egészen különleges kiegészítő a gyümölcsmatrica. Emlékszem, kiskoromban, ha anyukám banánt, kivit vagy almát hozott haza, nekem mindig az kellett, amin a matrica volt. Szebb volt, frissebb, fényesebb a többinél? Nem, egyszerűen csak izgalmasabb volt, gyerekszemmel kivételes darab. És amíg gyorsabb, nagyobb és erősebb voltam az öcsémnél, addig rendre meg is szereztem ezeket… (na jó, ez persze csak tréfa).
De nem csak engem ihletnek ám meg ezek a transzcendens kis matricák. Pár évvel ezelőtt valami igazán kreatív szerencsehuszár agyából kipattant a nagyszerű gondolat, hogy a gyümölcsmatrica bizony ehető. Ezt a remek tézist az internet népe persze azonnal felkapta, olyannyira, hogy kis túlzással szinte mozgalommá duzzadt, hirdetve, hogy ezen matricák fogyasztása (egészségtámogató hatásuk miatt) kimondottan ajánlott. Elhitték-e? El, bizony. Csodálkozol ezen? Szerintem nem csodálkozol… Valahogy így képzelem: Naponta egy matrica, olyan mint a vakcina. Ezer bocs.
Tény, hogy az Élelmiszerfelügyeleti szervek szigorúan szabályozzák, hogy milyen ragasztót és egyéb anyagokat lehet ilyen termékeken használni, és aki véletlen lenyeli, annak nem lesz tőle baja, de azért az életvitelszerű fogyasztás távolról sem ajánlott.
Na jó, de akkor mi célt szolgál a gyümölcsmatrica azon kívül, hogy kedvet csinál a gyereknek a gyümölcsevéshez? Ezek a matricák elsősorban a kereskedőknek, másodsorban a fogyasztóknak szolgáltatnak információt. Tehát, az úgynevezett PLU-kódok (price look up codes) még csak nem is a B612-es kisbolygó koordinátáit jelölik, pusztán megkönnyítik a termék azonosítását.
Mi a gond a gyümölcsmatricákkal?
Leginkább az, hogy szennyezik a környezetet. Ezek a kis billogok ugyanis nem bomlanak le és nem is komposztálhatóak (sőt; kérlek szedd is le a banán héjáról, mielőtt a komposztba dobod azt). Többnyire vinilből, ritkább esetben papírból készülnek, így ellenállnak a víznek, a permetezésnek, a szállítás és a csomagolás során elszenvedett viszontagságoknak, cserébe ugyanígy ellenállnak a természet törvényeinek is. Ha becsapódik egy meteor, és a földön minden elpusztul, akkor a csótányok ezeket kezdik majd albumba ragasztgatni.
Mi a megoldás a matrica-krízisre?
Az úgynevezett természetes márkázás sokat segíthet, ennek jelenleg kétféle módját ismerik és alkalmazzák (jelenleg még csak) Svédországban és Hollandiában. Az egyik a Nature & More zöldség- és gyümölcsdíler vállalat megoldása, a lézer-égetett termékcíme (lézerrel beleégetik a termékbe a kódokat, így nem keletkezik hulladék). A másik a FruitWash újítása, a lemosható gyümölcsmatrica (mely címke állítólag tisztítószereket is tartalmaz, így a lemosása során a terméket is megtisztítja. Arról azonban, hogy ez a szer organikus-e, sajnos nincs információnk, de bízzunk a legjobbakban). Az ICA szupermarket különben már lelkesen alkalmazza az előbbi megoldást, és állításuk szerint ezzel évente 200 km hosszú, 30 cm széles címkecsíkot takarítanak meg.
Jóleső érzés különben, hogy végre itt tart a világ, és az emberek kezdik komolyan venni a környezetszennyezés problémáját, aminek jegyében egyre több területen keresik a megoldást a hulladéktermelés visszaszorítására. Bízom benne, hogy a lézergravírozott alma elfogyasztása is hasonlóan bizsergető érzést nyújt majd a jövő csemetéinek, mint amit anno mi kaptunk a hagyományos címkés verziótól. Meg abban is bízom, hogy azok a multi-óriások is észbe kapnak lassan, akiken tényleg sok múlna a fenntarthatóság szempontjából.